A zsidó gőg a mai napig fennáll, ami makacsságot és vakságot eredményez. Ez mindazokat is érinti, akik hallgatnak rájuk és követik őket. De mi ennek az oka?

Már abban az időben, amikor Jézus eljött, hogy betöltse földi szolgálatát, a zsidók – az utolsó törzs, amelyet Isten elutasított – eltávolodtak Istentől, mivel már nem tartották be az Ő parancsolatait. Ragaszkodtak a jelentéktelen dolgok gyakorlásához, rituálékat és áldozatokat hajtottak végre, azt gondolva, hogy ez a gyakorlat biztosítja számukra az Istennel való egységet.
Ebben a rövid szövegben egy súlyos hibára szeretnék rávilágítani, amelyet a zsidó vezetők vallásosságukban elkövettek a húsvétjuk alkalmával, Jézus halála idején.

A húsvét, amely metafora volt, és előrevetítette Jézus halálát, az Abibe vagy Nisán tizennegyedik napjának késő estéjén kellett volna megtörténnie – ez a hónap a héber naptár egyik hónapja, amelyet Isten már átalakított, amikor azt mondta: „Ez legyen számotokra az év első hónapja.” Tehát nem ez volt az első hónap, de azzá vált. 2Móz 12.

Bár az Exodus tizenkettedik fejezetében nem említik a hónap nevét, ez megtalálható a témához kapcsolódó más bibliai szakaszokban. Nézzük meg:

„Meg kell tartanod a kovásztalan kenyér ünnepét: hét napig kovásztalan kenyeret kell enned, amint parancsoltam neked, az Abibe hónap kijelölt idején; mert abban a hónapban jöttél ki Egyiptomból: senki se jelenjen meg üres kézzel előttem.” 2Mózes 23:15.

„Tartsd meg a kovásztalan kenyér ünnepét; hét napig egyél kovásztalan kenyeret, amint parancsoltam neked, az Abib hónap kijelölt idején; mert az Abib hónapban jöttél ki Egyiptomból.” II. Mózes 34:18.

Nos, mivel a nap Isten szerint napnyugtakor kezdődik és végződik, és a húsvétot aznap késő délután, azaz az este kezdetén kellett megünnepelni, Jézus helyesen teljesítette azt, amikor apostolaival együtt megünnepelte azon az estén, amikor letartóztatták. Nézzétek.

„És amikor eljött az óra, leült az asztalhoz, és vele együtt a tizenkét apostol. És így szólt hozzájuk: Nagyon vágytam arra, hogy veletek együtt megegyem ezt a húsvétot, mielőtt szenvedni kezdek; mert mondom nektek, hogy többé nem fogom megenni, amíg be nem teljesedik az Isten országában. És fogta a kehelyt, és hálát adott, majd így szólt: Vegyétek, és osszátok szét egymás között.” Lukács 22:14–17.

Ez volt az utolsó húsvét, mert attól kezdve Jézus bevezette az Úr vacsoráját. Lásd:

„Mert mondom nektek: többé nem eszem belőle, amíg meg nem teljesedik az Isten országában. És fogta a kehelyt, hálát adott, és így szólt: Vegyétek, és osszátok szét egymás között; mert mondom nektek: többé nem iszom a szőlő terméséből, amíg el nem jön az Isten országa. Majd fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és odaadta nekik, mondván: Ez az én testem, amelyet értetek adok; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlóképpen a vacsora után felvette a kehelyt, és így szólt: „Ez a kehely az Új Szövetség az én véremben, amelyet értetek ontatok.” Lukács 22:16–20.

De vegyük észre, hogy a zsidók nem ugyanazon a napon ünnepelték a húsvétot. Lásd:

„Ezután Jézust Kaifás házából a bíróság elé vitték. Korán reggel volt. És nem mentek be a bíróságra, hogy ne szennyeződjenek meg, hanem meg tudják enni a húsvétot.” János 18:28.

Amint a fenti szövegből látható, a zsidók még nem ették meg a húsvétot, hanem azt a következő éjszakán, már másnap, a hónap tizenötödik napján tették meg.

Ez azt mutatja, hogy már elvakultak, és nem láttak tisztán. És ezt már megjövendölték, lásd:

„Elvakította a szemüket, és megkeményítette a szívüket, hogy ne lássanak a szemükkel, és ne értsenek a szívükkel, és ne térjenek meg, és én meggyógyítsam őket.” János 12:40.

És ezt Jézus maga mondta a zsidóknak, lásd:

„Jézus tehát így szólt hozzájuk: A világosság még egy kis ideig veletek van; járjatok, amíg világosságotok van, hogy a sötétség ne érjen utol titeket; mert aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy. 36 Amíg világosságotok van, higgyetek a világosságban, hogy a világosság gyermekei legyetek. Ezeket mondta Jézus; majd elvonult, és elrejtőzött előlük. És bár oly sok csodát tett előttük, nem hittek benne. János 12:35–37.

A fény, amelyre Jézus utal, az Ő törvénye, amelyet az Ő Igéjének is neveznek. Zsoltárok 119:160 és 142, utolsó rész; valamint 105.

A zsidók tehát már nem tartották be Isten törvényét, ezért voltak vakok. És még ma is folytatják a rituálék és hagyományok gyakorlását, de nem tartják be Isten törvényeit, sem a szombatot. Hiszen ők, még a zsinagógáikban is – azok a kevesek, akik szombaton odamennek –, nem tartják meg az Úr szent napját, hanem társasági összejövetellé alakítják az alkalmat, hogy csevegjenek és hiábavaló szavakat mondjanak, ami nem illik az Úr napjára, és amit Isten elítél. Lásd:

„Ha elfordítod lábadat a szombattól, hogy ne a te akaratodat cselekedjed az én szent napomon, és ha a szombatot kellemesnek, az Úr szent napját pedig tiszteletre méltónak nevezed, és megtiszteled azzal, hogy nem a te utaidat követed, nem a te akaratodat akarod végrehajtani, és nem a te szavaidat mondod.” Ézsaiás 58:13.

És ha még mindig tartottál valamit a vezetőidre és a gyakorlataikra, tedd azt, amit Jézus mondott: „Hagyjátok őket: vak vezetők. Ha pedig egy vak vezet egy másik vakot, mindketten a gödörbe esnek.” Máté 15:14.

Oli Prestes
Misszionárius