Az időt – az isteni tanítás szerint – nem szabad úgy számolni, mint az emberek kronológiáját. A Szent Biblia, a hívők hitbeli iránymutatása, azt tanítja, ami szükséges ahhoz, hogy igaz úton járjunk és szentségben éljünk; hiszen szentség nélkül senki sem láthatja Istent.
Amikor Isten megteremtette a csillagokat, így szólt: „Legyenek világítótestek az égbolton, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától; és legyenek jelek, meghatározott idők, napok és évek jelzői. És legyenek világítótestek az égbolton, hogy megvilágítsák a földet.” És így is lett. És megteremtette Isten a két nagy fénytestet: a nagyobbikat, hogy uralkodjék a nappal felett, és a kisebbet, hogy uralkodjék az éjszaka felett; és megteremtette a csillagokat. És Isten elhelyezte azokat az égbolton, hogy megvilágítsák a földet, és hogy uralkodjanak a nappal és az éjszaka felett, és hogy elválasszák a világosságot a sötétségtől. És látta Isten, hogy jó.” (1Móz 1:14–18).
Amikor megteremtette az univerzumot és mindazt, ami benne van, az időszakokat is a következőképpen jelölte meg: este lett, majd reggel – ez volt az első nap; este lett, majd reggel – ez volt a második nap, egészen a hatodik napig (1Móz 1).
A periódusok bibliai meghatározásai
Délután: A reggelt megelőző időszak. Általában 12 órából áll, és a következő nevekkel illetik: alkonyat, a nap délutánja, sötétség és az éjszaka sötétje (Péld 7:9). Egy nap napnyugtájától a reggeli napfelkeltéig tart.
Nap: Két naplemente közötti időtartam, amely általában 24 órát jelent (3Móz 23:32).
Reggel: 12 órás időtartam, amely két éjszaka, két délután, illetve a napfelkelte és a napnyugta között húzódik. Ezt napnak is nevezik (Jn 11:9).
Mielőtt fény lett volna az univerzumban, sötétség volt. Így a 24 órás ciklusban az éjszaka megelőzi a napot.
A mai napszámítási módszer, éjféltől éjfélig, nem helyes, és ezt Dániel is megjövendölte: „Szavakat fog mondani a Magasságos ellen, meg fogja gyötörni a Magasságos szentjeit, és igyekezni fog megváltoztatni az időket és a törvényt” (Dán 7:25, első és második rész).
Ha a nap éjfélkor kezdődne, akkor az éjszaka csupán hat órából állna, a nap pedig tizennyolc órából, míg Jézus azt állította, hogy tizenkettőből áll (Jn 11:9). Hogyan kezdődhetne a nap éjfélkor? Aki nem ismeri az időt, az nem tudja helyesen megszentelni az Úr napját. Isten népének adott utasítás szerint a szombatot napnyugtától napnyugtáig kell megtartani. A nap, a 24 órás ciklus világos része, az emberek modern időszámítása szerint reggel 6 órakor kezdődik és 18 órakor végződik, de helyes az, ha napkeltétől napnyugtáig számítjuk.
A szombat megtartásának helyreállítása Nehémiás által
Amikor Nehémiás igyekezett orvosolni azt a vétket, amelyet a nép az Ő idejével kapcsolatban elkövetett, amint az éjszaka árnyéka elérte Jeruzsálem kapuit, elrendelte, hogy zárják be a város kapuit. Idézzük a szöveget, hogy jobban megértsük, nekünk is hogyan kell cselekednünk:
„Azokban a napokban láttam Júdában olyanokat, akik szombaton szőlőprést tapostak, és kötegeket hoztak, amelyeket szamarakon szállítottak; valamint bort, szőlőt és füget, és mindenféle terhet, amelyet szombaton hoztak Jeruzsálembe; és tiltakoztam ellenük azon a napon, amikor élelmiszert árultak. Tírusbeliek is laktak ott, akik halat és mindenféle árut hoztak, amit szombaton eladtak a júdaiaknak és Jeruzsálemben. Vitába szálltam a júdai nemesekkel, és így szóltam hozzájuk: Milyen gonoszságot cselekszetek, amikor megszentségteleníti a szombat napját? Hát nem így cselekedtek-e atyáitok is, és nem ezért hozta-e ránk és erre a városra Istenünk mindezt a gonoszt? Ti pedig még tovább fokozzátok az ő haragját Izráel ellen azzal, hogy megszentségtelenítitek a szombatot. Történt, hogy amikor a szombat előtt már árnyék vetült Jeruzsálem kapuira, én parancsot adtam, és a kapukat bezárták; és elrendeltem, hogy ne nyissák ki őket a szombat végéig; és néhány szolgámat a kapukhoz állítottam, hogy szombatnapon semmilyen rakomány ne jusson be. Akkor a kereskedők és az áruk eladói egy-két alkalommal Jeruzsálemön kívül töltötték az éjszakát. Ezért tiltakoztam ellenük, és azt mondtam nekik: „Miért töltitek az éjszakát a fal előtt? Ha még egyszer ezt teszitek, kézhez fogok venni titeket.” Attól a naptól kezdve nem jöttek be szombaton.” (Ne 13:15–21).
A korábban leírt dolgok a mi tanulságunkra lettek megírva.
Ha a keresztény nem ismeri az időt és a módot – hiszen mindennek megvan a maga ideje és módja –, akkor képtelen elérni a tökéletességet a szeretetben, és nem lesz olyan tökéletes ember, amilyennek Isten megköveteli (Mt 5:48, 2Tim 3:17 és Kol 3:14). És elnyeri az Úr feddését, aki így szól: „Nem találtam cselekedeteidet tökéletesnek Isten előtt” (Jel 3:2). És ezek a cselekedetek az igazságosság cselekedetei, a szeretet cselekedetei, amelyekről János beszélt (1Jn 3:18).
A szombat tisztelete és megtartása
Ahogyan a Szentlélek kinyilatkoztatta Ézsaiásnak, az Úr szombatján nem szabad semmilyen anyagi dologgal foglalkoznunk, lásd:
„Ha elfordítod lábadat a szombattól, hogy ne a te akaratodat cselekedjed az én szent napomon, és ha a szombatot kellemesnek, az Úr szent napjának, tiszteletre méltónak nevezed, és tiszteled azt azzal, hogy nem a te utaidat követed, nem a te akaratodat akarod cselekedni, és nem a te szavaidat mondod, akkor örömödre lesz az Úr, és a föld magasságain lovagoltatlak, és apád, Jákób örökségével táplállak; mert az Úr szája mondta ezt.” (Ézs 58:13–14).
És ahogyan a múltban, úgy ma sem szabad főznünk ezen a napon, mert így mondja a Szentírás:
„Hat napon át dolgozzatok, de a hetedik nap szent legyen számotokra, az Úrnak szentelt szombat, pihenőnap; aki azon a napon bármilyen munkát végez, halállal büntetendő. A szombat napján ne gyújtsatok tüzet egyetlen házatokban sem.” (2Móz 35:2-3).
Vannak, akik azzal érvelnek, hogy ez a fogalom a múltbeli Izraelre vonatkozott, amikor a tűzgyújtás fizikai erőfeszítést igényelt. Isten azonban nem változik. Még mielőtt törvényét a Sínai-hegyen megerősítették volna, Isten így szólt: „Meddig nem akartok betartani parancsaimat és törvényeimet?” (2Móz 16:28). És még azelőtt Mózes a következőképpen utasította a népet:
„Így szól az Úr: Holnap pihenőnap lesz, az Úr szent szombata; amit sütni akartok a kemencében, azt süssétek meg, és amit vízben főzni akartok, azt főzzétek meg; és mindazt, ami megmarad, tegyétek félre magatoknak, és őrizzétek meg holnapra.” (2Móz 16:23).
Vegyük észre, hogy sütniük vagy főzniük kellett, és ami ebből megmaradt, azt kellett a szombatra félretenniük. Tehát az ételt már fogyasztásra készen kellett tárolni.
Ma sokkal jobb feltételek között tarthatjuk meg a szombatot. Gáztűzhelyeink vannak, hűtőszekrényünk, világításunk, áramunk és vezetékes vízünk. És még ott is, ahol ezek az eszközök nincsenek, jó szándékkal lehetséges betartani őket, hiszen ez lesz a Jézus iránti szeretetünk bizonyítéka (Jn 14:15). A szombaton kívül mindent megtehetünk, ami szükséges, vagyis péntek napnyugta előtt vagy szombat napnyugta után, hiszen hisszük, hogy minden azok javára szolgál, akik Istent szeretik (Róm 8:28). „És mi választhat el minket Isten szeretetétől?” Az éhség, a mezítelenség? Semmi sem választhat el minket Isten szeretetétől, az Ő parancsolatainak megtartásától (Róm 8:35).
Ahogyan láttuk az Úr akaratának Izajáson keresztül való kinyilatkoztatásában, nem szabad a mi akaratunkat követnünk, sem a saját szavaikat mondanunk az Ő szent napján (Iz 58:13).
Vannak azonban ellentmondók, akik azt állítják, hogy az Úr szombatja nem az Úr napja; és hamis indokokat hoznak fel; nem az igazságon alapulnak, mert nincs bennük igazság. Azt mondják, hogy most az Úr napja a vasárnap, saját számításaik és feltételezéseik alapján azt feltételezve, hogy Jézus azon a napon támadt fel. Aki így gondolkodik és hisz, az nem megfelelően ismeri Isten szavát.
Mivel Isten parancsolatainak elfogadása előfeltétele a bölcsességnek, az Úr félelmének elérésének és „Isten ismeretének” megszerzésének, aki nem fogadja el az Ő parancsolatait, az nem jut el a bölcsességhez, sem az Úr félelméhez, sem Isten ismeretéhez (Péld 2:1–6, 28:7–9 és 10:8).
A tanbeli tévedések bővelkednek azokban az egyházakban, amelyek nem tartják be Isten parancsolatait, ahogyan az sem érti Isten szavait, aki nem tartja be az Ő parancsolatait, mivel ez az előfeltétele ennek. Néhány egyház, bár rendelkezik a parancsolatokkal, nem tartja be azokat, és ezért nem szereti Istent (Jn 14:21 és 15:9-10).
Jézus szerette a világot, és ezt a szeretetet azzal bizonyította, hogy meghalt értünk; és most tőlünk is elvárja a szeretetünk bizonyítását, mondván: „Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsaimat” (Jn 14:15). És Ő csak azokat szereti, akik szeretik Őt (Péld 8:17, részben). A Szentlélek pedig kinyilatkoztatja, hogy Krisztus iránti szeretetünk miatt bolondok vagyunk (1Kor 4:10). És: „Senki se csalja meg önmagát. Ha valaki közületek bölcsnek tartja magát ebben a világban, legyen bolond, hogy bölcs legyen” (1Kor 3:18).
A hét hetedik napja vagy egy nap a hétből?
Amikor az Úr megteremtette az eget és a földet, megalkotta az időt: a hetet, a hónapokat és az éveket. A hét napból álló hetet, a harminc napos hónapot és a tizenkét hónapos évet.
Amikor kivezetette Izráel népét Egyiptomból, az Abib hónapot jelölte ki népe számára az első hónapnak. Ez a hónap ma március és április közötti időszaknak felel meg, beleértve mindkét hónap egy-egy részét.
A hét napjait az Úr így nevezte el: első, második, harmadik, negyedik, ötödik, hatodik és hetedik. Ezt a hétnapot pedig Isten szombatnak nevezte, mert ezen a napon pihent, és ezért megszentelte és megáldotta.
A megszentelés elválasztást jelent. Így tehát elkülönítette azt a napot a pihenésre, és ezért megáldotta. Az Ő szombata meghatározott: a hét hetedik napja. Az izraeliták szombatai viszont változóak voltak, vagyis eltérőek, mivel az Úr által elrendelt ünnepségek első és utolsó napja a hét különböző napjaira esett, ezek voltak az „ünnepi szombatok” (3Móz 23:32 és hivatkozások).
A hetedik nap szombata rendet jelent, míg a hét naponkénti szombat rendetlenséget. Képzeljük el, hogy minden ember más-más napon járna a gyülekezetbe, és saját pihenését keresné.
Még az Isten által bevezetett szombatokon is, amelyeket Ő „a ti szombatjaitoknak” nevezett, rend uralkodott. Elég, ha figyelmesen elolvassuk a szövegeket. Időpontjaikat egy éven belül határozták meg. Az Isten által bevezetett dolgok bölcsességet hordoznak, és Ő tökéletes.
Vannak, akik a következő, Jézus által mondott mondatot használják érvként arra, hogy ne tartsák tiszteletben a szombatot: „Atyám mind a mai napig munkálkodik, és én is munkálkodom” (Jn 5:17), valamint azt is, amit Pál apostol mondott: „mert éjjel-nappal dolgoztunk, hogy senkinek sem legyünk terhére közületek” (1Thessz 2:9). De elfelejtik, amit a Mester szintén mondott: „Ne a romlandó kenyérért dolgozzatok, hanem azért, ami megmarad” (Jn 6:27).
Jézus munkája a szolgálat volt, amelynek a hívottak munkájának is lennie kell. Így lehetséges éjjel-nappal ebben a munkában dolgozni, ahogyan az Atya is teszi.
A próféták és az apostolok által használt nyelv összhangban volt azzal a nyelvvel, amelyet Isten a Szentírásban alkalmazott, mivel Ő ihlette őket, és Ő szószólóiként működtek. Így amikor a Szentírás azt mondja, hogy Péter és János felmentek a templomba imádkozni, azt jelzi, hogy a kilencedik óra volt. És ezt az órát nevezik tizenöt órának vagy délután három órának. Mivel azonban a nap reggel kel fel, és a nap tizenkét órából áll, a kilencedik óra az, amit a mai időszámítás szerint délután három órának vagy tizenöt órának neveznek.
Amikor János a Patmosz-szigeten tartózkodott, és megírta a Jelenések könyvét, így szólt: „És elragadtatottam a Lélekben az Úr napján...” (Jel 1:10). Ez az ihletett nyelv nem más, mint az, amelyet Isten ihletett Ézsaiásnak, aki így írt: „Ha a szombatot gyönyörűségnek és az Úr szent napjának nevezed, és megtiszteled azt, nem a te utaidat követve, nem a te akaratodat követve, nem a te szavaidat mondva, akkor örömödre lesz az Úr, és a föld magasságain lovagoltatlak, és apád, Jákób örökségével táplállak; mert az Úr szája mondta ezt” (Ézs 58:13–14). Ezt tette az apostol is: a szombatot az Úr napjának nevezte.
Isten számára egy időtartam lehet: tizenkét óra, egy nap, egy év, egy évezred, vagy egy időintervallum, illetve egy alkalom. Így az Ő napja lehet az Ő szombatja, az Ő eljövetelének napja vagy egy meghatározott időtartam is. A kontextusból azonban kiderül az Ő szándéka, hiszen a bennünk lakó Szentlélek ezt tudatja velünk; elvégre Ő áthatol minden dolgon, sőt Isten mélységein is (1Kor 2:10).
Egyesek úgy gondolják, hogy mivel az Úr Jákób atyáról beszél, ezért a névleges Izraelhez vagy a palesztinai Izraelhez szól. De nézzük meg, mit mond Pál apostol:
„A fenti Jeruzsálem azonban szabad; ő a mi mindnyájunk anyja. Mert meg van írva: »Örülj, te meddő, aki nem szülsz; erőltesd magad és kiálts, te, aki nem vagy vajúdásban; mert a magányos asszony gyermekei többek, mint a férjnél lévőé. Mi pedig, testvérek, az ígéret gyermekei vagyunk, akárcsak Izsák. Így tehát, testvérek, nem a szolgáló asszony gyermekei vagyunk, hanem a szabad asszonyéi.” (Gal 4:26–28, 31).
Így tehát mi, akik hittünk, az Ábrahámnak megígért utódai vagyunk, akitől származnak a pátriárkák, és Izsák, Jákób atyja, az ígéret fia, akárcsak mi, akiket Ábrahámnak ígértek, és akik olyan sokan vagyunk, mint az ég csillagai és a tenger homokja (1Móz 15:5, 22:17 és 32:12).
Vannak azonban, akik azt mondják, hogy senki sem képes betartani a parancsolatokat, és hogy nincs egyetlen igaz ember sem. Ugyanakkor, mielőtt a törvényeket a Sínai-hegyen kihirdették volna, a Szentírás szerint Ábrahám megtartotta az Úr parancsolatait. És ezt Isten maga is elmondta, lásd:
És így szólt az Úr: „Elrejtem-e Ábrahám elől azt, amit cselekszem, hiszen Ábrahám bizonyára nagy és hatalmas nemzetté válik, és benne áldottak lesznek a föld minden népei?” Mert tudom, hogy ő meg fogja parancsolni fiainak és házának utána, hogy tartsák meg az Úr útját, hogy igazságosan és jogszerűen cselekedjenek; hogy az Úr Ábrahámra hozza azt, amit róla mondott.” (1Móz 18:17–19).
És amint az a kérdőívből is kitűnik, az Úr útjai és az Úr igazsága az Ő parancsolatai (Mal 2:8-9 és Zsolt 119:172). Isten igazsága pedig örök (Zsolt 119:142). Aki pedig igazságot cselekszik, az igaz, ahogyan Ő is igaz (1Jn 3:7).
Isten bizonyságot tett Ábrahámról Izsáknak, és így szólt:
„Mert Ábrahám engedelmeskedett az én szavamnak, és megtartotta parancsaimat, rendeleteimet, törvényeimet és szabályaimat.” (1Móz 26:5).
Ezenkívül a Szentírás azt mondja, hogy Zakariás és felesége, Izsabel igazak voltak. És azért voltak igazak, mert betartották Isten igazságát, megtartották parancsolatait, lásd:
„Heródes, a Júdea királyának idején élt egy Zakariás nevű pap, az Abia rendjéből, akinek felesége Áron leányai közül való volt, és a neve Izsabel volt. Mindketten igazak voltak Isten előtt, és minden tekintetben feddhetetlenül jártak az Úr minden parancsolatában és rendelésében.” (Lk 1:5-6).
József, Jézus anyja, Mária férje is igaz volt (Mt 1:19).
Ennek következtében mindazok, akik Isten igazságát gyakorolják, vagyis megtartják az Ő parancsolatait, igazak, ahogyan Isten is igaz; lásd:
„Kicsiny gyermekeim, senki se vezessen titeket tévútra: aki az igazságot cselekszi, az igaz, ahogyan Ő is igaz.” (1Jn 3:7).
Aki nem hisz Isten parancsolataiban, az nem tudja azokat betartani, mert azok a hit törvénye (Róm 3:27 és 31). És azok nem nehezek, ahogyan János ihletett szavai szerint mondta (1Jn 5:3). És aki nem tartja be azokat, az nem lehet Istenben (1Jn 3:24). Következésképpen az Atya szeretete sem lehet benne (Jn 15:9–10).
A szertartási törvények és az erkölcsi törvény közötti különbség
Vannak azonban olyanok, akik olyan bibliai szakaszokat hoznak fel érvként, amelyek nem azt mondják, amit ők szeretnének. Az egyikben az apostol így szól: „napokat, hónapokat és éveket tartotok meg”. Vagy egy másikban, amely így szól: „senki se ítéljen meg titeket evés, ivás vagy szombatok miatt”.
Amint láttuk, amikor azokat a törvényeket idéztük, amelyek „ünnepi szombatokat” írtak elő, léteztek ünnepi napok, ünnepi hónapok és ünnepi évek, amelyeket a zsidók még Pál idején is betartottak. Ezek a zsidók arra akarták kényszeríteni a „számútra” csatlakozó pogányokat, hogy tartsák be ezeket a napokat, azzal érvelve, hogy ha nem tartják be őket, akkor nem tartják be a törvényt. És azt is, hogy nekik is körül kell metélniük magukat, hogy betartsák Mózes törvényét. Ez arra késztette Pált, hogy megírja a „Galatákhoz” címzett levelet, amelyben ezt a témát tárgyalja.
Minden esetben – ahogyan a Zsidókhoz írt levél szerzője is mondja – Isten eltörli az első szövetséget, hogy létrehozza a másodikat. Az első szövetséghez szent rendeletek betartása tartozott, amelyek ételek, italok és áldozatok felajánlásából álltak (Zsid 9). Emellett olyan előírások is voltak, hogy „ne érintsd meg”, „ne nyúlj hozzá”, amelyekről Pál azt mondja, hogy rendeletek (Kol 2:20–21). De Krisztus eltávolította ezeket a dolgokat, amelyek semmit sem tökéletesítettek, kihúzva a velünk szemben álló adósságlevelet, amely az előírásaikban szerepelt, és eltávolította azt közülünk, a keresztre szögezve (Kol 2:14). Így tehát, mivel ezek rendeletek voltak, és volt egy idő, amikor be kellett tartani őket, Jézus, a jövőbeli javak főpapja, megérkezésekor eltávolította az elsőt, és létrehozta a másodikat; érvénytelenítette a Hóreben történteket, és megerősítette a Moáb földjén történteket.
Ezért mondta Ézsaiás:
„Aki ökröt öl, olyan, mint aki embert sebesít meg; aki bárányt áldoz, olyan, mint aki kutyát vág le; aki áldozatot mutat be, olyan, mint aki disznóvért áldoz; aki tömjént éget, olyan, mint aki bálványt áld meg; ezek a saját útjaikat választják, és lelkük örömét leli a gonoszságaikban.” (Ézs 66:3).
Így a próféták, amikor ezeket a dolgokat kapták, tudni akarták, hogy azok a saját korukra vonatkoznak-e, és azt a választ kapták, hogy nem nekik szólnak, hanem a pogányoknak, akiknek szolgáltak (1Pt 1:11–12).
Ézsaiás leírta, amit az Úr mondott rajta keresztül:
„Amikor eljöttök, hogy megjelenjetek előttem, ki kérte ezt tőletek, hogy eljöjjetek, és tapossátok az udvaraimat? Ne hozzatok többé hiábavaló áldozatokat: a tömjén számomra utálatos, az újholdak, a szombatok és a gyülekezetek összehívása is; nem tudom elviselni a gonoszságot, még az ünnepélyes összejöveteleket sem. Újholdjaitok és ünnepeitek undorítják a lelkemet; már terhekké váltak; már fáradt vagyok elviselni őket.” (Ézs 1:12–14).
Ugyanakkor figyelmesen vizsgáljátok meg a kontextust, és nézzétek meg a Levitikus 23-at, és meg fogjátok látni, mire utal az Úr: a gyülekezetek összehívása, a ti ünnepeitek (lásd Lv 23:1, 8, 9, 17, 21, 28 és 29). Így tehát azok a szombatok a ti szombatjaitok voltak.
És róluk az Úr Hóseáson keresztül így szól: „E megszüntetem minden örömüket, ünnepeiket, újholdjaikat, szombataikat és minden ünnepségüket” (Hóseás 2:11). És tovább mondja még az Úr: „E örökre feleségül veszlek magamhoz; igazságban, ítéletben, jóságban és irgalomban veszlek feleségül magamhoz. És hűségben veszlek feleségül magamhoz, és megismered az Urat” (19–20. versek). Ezenkívül az Úr Jeremiáson keresztül így figyelmeztet:
„Így szól az Úr: Vigyázzatok lelketekre, és ne vigyetek terhet szombatnapon, sem ne vigyétek be azokat Jeruzsálem kapuin. Ne vigyetek ki terheket házaitokból szombatnapon, és ne végezzetek semmiféle munkát; hanem szenteljétek meg a szombatnapot, ahogyan azt atyáitoknak parancsoltam. Ha tehát szorgalmasan hallgattok rám – mondja az Úr –, és szombatnapon nem visztek be terheket e város kapuin, és megszentelitek a szombatnapot, nem végezve azon semmiféle munkát; akkor királyok és fejedelmek fognak bejönni e város kapuin, akik Dávid trónján ülnek, szekereken és lovakon ülve, ők és fejedelmeik, a Júda emberei és Jeruzsálem lakói; és ez a város örökké lakott lesz. De ha nem hallgattok rám, hogy megszenteljétek a szombatot, és nem hoztok be semmiféle terhet, amikor szombaton beléptek Jeruzsálem kapuin, akkor tüzet gyújtok a kapuin, amely elemészti Jeruzsálem palotáit, és nem aludik ki.” (Jer 17:21–22, 24–25, 27).
A szombat nemcsak a teremtés emléke, hanem Isten és népe közötti jel is, lásd:
„És adtam nekik a szombataimat is, hogy azok jelül szolgáljanak köztem és köztük; hogy tudják, hogy én vagyok az Úr, aki megszenteli őket. És szenteljétek meg a szombataimat, és azok jelül szolgálnak köztem és köztetek, hogy tudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek. De a gyermekek is lázadtak ellenem, és nem jártak az én rendeleteim szerint, sem nem tartották meg az én ítéleteimet, amelyek betartásával az ember élni fog általa; megszentségtelenítették szombataimat, ezért azt mondtam, hogy kiöntöm rájuk haragomat, hogy a pusztában végrehajtsam rajtuk bosszúmat. De visszatartottam kezemet, és ezt a nevem kedvéért tettem, hogy ne legyen megszentségtelenítve a népek szemében, akiknek a szeme láttára kivittem őket. A pusztában is felemeltem kezemet ellenük, hogy szétszórjam őket a népek között, és szétszórjam őket a földeken; mert nem hajtották végre ítéleteimet, elutasították rendeleteimet, megszentségtelenítették szombataimat, és szemük az atyaik bálványai után vágyakozott.” (Ez 20:12, 20–24).
Amikor az Úr a Sínai-sivatagban a nép színe előtt kihirdette Törvényét, Ő maga szólt a felhőkből, és a szombatról így szólt:
„Emlékezz a szombat napjára, hogy megszenteld azt. Hat napon át dolgozz, és végezd el minden munkádat. De a hetedik nap az Úr, a te Istened szombata; ne végezz semmiféle munkát, sem te, sem a fiad, sem a lányod, sem a szolgád, sem a szolgálóleányod, sem az állatod, sem az idegen, aki a kapuidon belül van. Mert hat nap alatt teremtette az Úr az eget és a földet, a tengert és mindazt, ami bennük van, és a hetedik napon pihent; ezért megáldotta az Úr a szombat napját, és megszentelte.” (2Móz 20:8–11).
Vessünk egy pillantást a részletekre:
A huszadik fejezet elején ez áll: „Akkor Isten így szólt: »Én vagyok az Úr, a te Istened.«” Így kezdi el közvetlenül a népnek diktálni törvényeit, és ez egyértelműen rögzítve van a Deuteronómiumban, ahol ez áll:
„Azon a napon, amikor Hóreben álltatok az Úr, a ti Istenetek előtt, amikor az Úr így szólt hozzám: »Gyűjtsd össze nekem ezt a népet, hogy meghallgassák szavaimat, és megtanulják azokat, hogy féljenek tőlem mindazok a napok alatt, amíg a földön élnek, és tanítsák azokat gyermekeiknek; és ti odamentetek, és a hegy lábához álltatok; és a hegy tűzben égett egészen az ég közepéig, és sötétség, felhők és homály volt. Akkor az Úr a tűzből szólt hozzátok; a szavak hangját hallottátok, de a hangon kívül semmiféle alakot nem láttatok. Akkor hirdette nektek az Ő szövetségét, amelyet előírt nektek, a tíz parancsolatot, és azokat két kőtáblára írta.” (5Móz 4:10–13).
Továbbá azokban a versekben, ahol a parancsolatokat idézik, még más fontos részleteket is megfigyelhetünk, például: „de a hetedik nap az Úr, a te Istened szombatja.” És nem csak az izraeli népnek kellett azon a napon pihennie, hanem az állatainak is, amelyek szolgálták őket, valamint a szolgáiknak és a közöttük tartózkodó idegeneknek is. Ez azért volt így, mert voltak a nép szolgái, valamint azok is, akik megállapodások vagy keveredés révén csatlakoztak az izraeli néphez. Így szólt Isten Mózeshez, és megparancsolta neki, hogy tanítsa meg a népet: „Egyazon törvényetek lesz; így legyen a jövevény is, mint a született” (3Móz 24:22).
Azt is mondta: „Ha azonban valamely jövevény nálatok tartózkodik, és az Úrnak akarja ünnepelni a páskát, akkor minden férfi gyermekét körül kell metélni, és csak azután ünnepelheti meg, és olyan lesz, mint a föld született lakója; de körülmetéletlen nem ehet belőle. Ugyanaz a törvény vonatkozzon a született állampolgárra és a köztetek tartózkodó idegenre is” (2Móz 12:48–49; 3Móz 24:22; 4Móz 15:16, 29).
Fontos kiemelni, hogy amikor Isten átadta törvényeit a népnek, Mózes még nem ment fel a hegyre, és következésképpen még nem kapta meg a kőtáblákat, amelyeken a tízparancsolat volt megírva. Az első szövetség azonban már megkötődött, amely így tartalmazta a rendeleti törvényeket. Amikor Isten Mózesnek átadta a Törvényét, egyúttal megadta neki a rendelkezéseket, előírásokat és ítéleteket is, lásd:
„Ezek azok a rendelkezések, ítéletek és törvények, amelyeket az Úr a Sínai-hegyen Mózes által kötött Izráel fiaival.” (Lv 26:46).
Fontos tudni, hogy bár a rendeleteket Jézus halála után eltörölték – aki a kereszten teljesítette azokat –, az Isten által megállapított és Mózesnek átadott rendelkezések és ítéletek nem szűntek meg. Ezért szólt Isten Malakiáson keresztül: „Emlékezzetek meg szolgám, Mózes törvényéről, amelyet Hóreben parancsoltam neki egész Izráel számára, és amelyek rendelkezések és ítéletek” (Mal 4:4).

Oli Prestes
Misszionárius